Utánpótlás csapatbajnokság

A Dágon megrendezésre került elsö forduló után most Esztergomban csaptak össze a csapatok. Az első ligában már kialakult az első fordulóban a végeredmény, most már “csak” a helyezések bebiztosítása volt a cél. A győzelmet és a második hekyet is a TAC csapatai szerezték meg, míg a harmadik helyen a Wieszt Dorina és… Continue reading

Nőnap az edzésen

Szerkesztés A pénteki edzésen egy kis meglepetéssel készültünk Hölgyeink számára. A virág és csoki mellé egy kis vetélkedővel is megleptük a nèpes “lányseregünket”. Természetesen azzal a céllal, hogy vidám perceket csempésszünk az edzésbe. Mi /fiúk/ jól szórakoztunk a sorversenyek láttán….  Reméljük a lànyok is élvezték egy kicsit…!  Boldog NŐNAPOT!  Hajrá Dág! 

UTÁNPÓTLÁS CSAPATBAJNOKSÁG – DÁG

Ma hosszú és kimerítő napjuk volt utánpótlás asztalitenisz játékosainknak. Reggel 9.órától két ligában 17 csapat kezdte meg a csapatbajnokság első fordulóját. Tatabánya, Tata, Esztergom, Nyergesújfalu és Dág játékosai mérték össze tudásukat két ligában. Az első ligába 7 csapat, míg a második ligába 10 nevezés érkezett. Mind a két ligában minden… Continue reading

Csúcsra járattuk a pingpong asztalokat!

Aki ezen a hétvégén ellátogatott hozzánk, annak igazán nem lehetett panasz! Nyolc egyesület, több mint 50 játékosa / megyei és NB-s / sok-sok néző, jó hangulat, hatalmas akarat és lelkesedés, és Somosi Miklós a magyar felnőtt férfi válogatott edzője várta a játékosokat és az érdeklődőket.  Délelőtt Dág négy csapatához egy-egy… Continue reading

3. Oszuska Miklós Emlékversenyt.

Az Országos Mini Bajnokság 4. fordulójának Sárisáp adott otthont. Ezúttal a Kazincbarcika két csapattal, a Pénzügyőr, az Eger, a Lőrinc SE, a Szolnok, a Szeged és a házigazda Dág csapatai mérkőztek meg egymással! Az egész nap folyamán nagy küzdelmek voltak, végül a Dág KSE csapata örülhetett a bajnoki címnek! Edzői… Continue reading

Serdülő csapatunk az Országos Bajnokság legjobb 12 csapata közé kerüléséért játszott!

Ellenfeleink a Csepel és a Dunaújváros csapatai voltak! A mai nap két nagyon sima mérkőzéssel meneteltünk tovább a csoportunkból!  Dág KSE: Czibula Bence, Sztanyó Bertalan, Kollárik Bálint, Soczó Levente, Kucsinka Gergő, Szabó Márton, Czobor Ádám, Papp Márk, Jánosi Szabolcs, Kucsik Patrik, Heller Zsolt Edző: Kiss Kálmán Miközben a serdülő fiúk… Continue reading