VÉGET ÉRT A 2018-2019. ÉVI MEGYEI ASZTALITENISZ CSAPATBAJNOKSÁG

Lejátszották utolsó mérkőzéseiket is csapataink a bajnokságban, ezzel kialakultak a bajnokságok végeredményei.
I. CSAPATUNK a MEGYE I. bajnokság 2. helyén végzett, ami azt jelenti, hogy ha a bajnok TOKOD /Gratulálunk! / nem akar indul az NB III-ban, akkor mi játszhatunk az osztályzót a feljutásért! Három játékosunk is a TOP 12-ben végzett: 
Szikora Bence 4., Pósfai Zsolt 6., Szikora Ágoston 11. lett. 
Összességében jó évet zártunk. A kitűzött célt maximálisan teljesítettük.
II. CSAPATUNK a MEGYE II. bajnokság 8. helyén végzett. 
Egy elég gyenge ősz után, egy remek tavaszi szezont produkáltak. Itt a csapat kicsit elmaradt a várakozástól. Ennek oka, hogy sok esetben nem a legerősebb felállásban állt ki a csapat, és inkább játék lehetőséget biztosítottunk minden benevezett játékosnak. 
A TOP 12-ben Pósfai Bendegúz került be 11. helyen. 
III. CSAPATUNK a MEGYE III. bajnokágban 8. helyen végzett. Itt a csapat „feladata” a tisztes helytállás és a játék lehetőség biztosítása volt. Bizakodásra ad okot, hogy utánpótlás játékosaink már próbálgatják ebben az osztályban a „szárnyaikat”. A következő szezonban már fix játéklehetőséget harcoltak ki maguknak teljesítményükkel. 

Kiemelném Varga Csanádot, aki már a felnőtt bajnokságban is megállja a helyét. De Juhász Tamás, Pósfai Petra, Wieszt Kitti és Wieszt Dorina is kapott játék lehetőséget és bizonyították, hogy jövőre lehet Rájuk számítani! 
Itt a TOP 12-be sajnos nem került be DÁGI játékos. A legjobb ranglista helyezése Kásai Péternek lett , aki a 17. helyet szerezte meg 67 játékos közül.
A bajnokságnak vége, de még lesz egy-két megmérettetése a nyári szünet előtt játékosainknak. 
2019.06.02-án vasárnap 9.00-kor kerül megrendezésre Dágon a FELNŐTT MEGYEI TOP 12. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 
Utánpótlás játékosaink 06.23-án egy országos versenyen mérettetik meg magukat. 
Ezután egy kis pihenő, majd 07.29-én a Dágon tartandó megyei edzőtáborral veszi kezdetét az új szezon. 
Vasárnap tehát TOP 12. 

VÁRJUK A SZURKOLÓKAT!!! HAJRÁ DÁG!!!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük